Bad Titaa blogja

A mai felgyorsult világban egyre többet hallani, hogy dobd el a régi "rossz", megunt dolgaidat és vegyél helyette, egy újat, jobbat. Mert az új mindig csúcsszuper, és nincs vele gond.

Nos! Társadalmunk annyira fogyasztóivá vált, hogy ezt érvényesti az élet minden területére: Nem jó a munkahelyed? Cseréld le! Nem jó a párkapcsolatod? Keress új párt! Nem tetszik a lakásod? Vegyél másikat! Rossz a nemi életed? Búj mással ágyba!...stb.
Én még egy reklámot nem hallottam, ami így szólna: "Javítsd meg...", "Hozd helyre...", "Próbáld más szemszögből szemlélni a dolgokat...". Helyette a legújabb szlogenek, ami az önzés és az ego kiterjesztése a világra: "Neked ez jár!", "Törődj magaddal!", "Mert megérdemled!"..stb.

Egyik ismerősöm mesélte (nem mai darab), hogy régen a haverokkal egy Trabanttal túráztak, és bármi baja volt a kaszninak meg tudták javítani. Mindig tudták, hogy hova kell nyúlni. A mai "masináknál" még a motorháztetőt sem meri kinyitni, mert ha vmit belepiszkál, akkor ki tudja milyen kütyüt tesz tönkre, és különben is ezeket nem arra gyártották, hogy otthon az ember (szakszerviz nélkül) helyrebillentse a lelkivilágát...

A kapcsolatok is ilyenek: Nem vagy elégedett a barátokkal? "Miért nem keresel más társaságot?" Véletlenül se próbálja meg az ember helyrehozni azt, ami helyrehozható. A párkapcsolat ugyanez. "Találsz jobbat!" Érdekes, hogy a régi öregek nem így álltak a dolgokhoz, akik 50 éve vannak mondjuk már együtt, és szelíden mosolyognak egymásra, amikor az ember megkérdezi, hogy mi a titkuk. Nem is tudom... Talán az, hogy kitartsanak jóban-rosszban, ahogy anno megfogadták. Ma már a fogadalmak sem érnek sokat. "Csak egy darab papír! Nincs is rá szükség!" Pedig sokkal mélyebb jelentése van, mint az, hogy egy lány egy napra királylányosdit játszon, a fiú meg a pokolba kívánja az egészet a költségek és a herce-hurca miatt. Minek ez a felhajtás? Hiszen 2 év múlva úgyis elválnak! címszóval gúnyosan összesúgnak az ismerősök. Tudományosan meg is magyarázzák: "Azt mutatja a statisztika, hogy..." vagy a kevésbé tudományos: "Nem illenek egymáshoz, annyira mások..." Teljesen érthetetlen módon, valami megmagyarázhatatlan véletlen folytán kezdték el az életüket egymás mellett. Persze a keserűség is szól belőlük: "Nekem nem jött össze, nekik sem jöhet össze." Itt is az ego... Én már sokat láttam, hallottam, tapasztaltam, így ha nekem nem sikerül, akkor másnak sem sikerülhet. Valóban így működne a világ? Szerintem nem.

Épp a napokban láttam egy műsort, ahol arról volt szó, hogy az evolúcióban az emlősök őse azért lett sikeres, mert csoportokba, családokba tömörültek nehéz időkben, és segítették egymást. Ez vezetett ahhoz, hogy nem haltak ki más állatfajokkal ellentétben és az ember kifejlődhetett.
Most képzeljük el "mai emberi nézőpont" szerint azt a világot:X ős egész nap lefoglalja magát vmi kütyüvel. Nem hall, nem lát, nem kommunikál, csak a kütyün keresztül társaival. Tartózkodik mindennemű személyes érintkezéstől. Y ősnek mániájává vált az, hogy mindent megszerezzen, - mert ezt diktálja a kor trendje - mások elől. A legújabb, legjobb, legtrendibb... kacatokat, hogy a hozzá hasonló értékrendűek szemében menő legyen. Z ősünk próbálja eltartani a másik kettőt, akiknek hiába magyarázza, hogy ő már nem bírja tovább, és neki is "élni kell". Belőle is előtör az ego és közli: "Nem vagyok hülye, hogy igás állatként gürcöljek! Majd meglátjátok mire mentek nélkülem!" és otthagyja őket... A másik kettő jól megsértődik, és mind a ketten a másikat próbálja meggyőzni, hogy hagyjon fel jelenlegi életmódjával és szolgálja ki őt. Ők is alaposan összebalhéznak és hárman három irányba mennek szerencsét próbálni. Azt hiszem szerencsések vagyunk, hogy ez nem így történt, mert akkor ma nem lennénk itt.

Az elmúlt napokban sokszor jut eszembe Orwell 1984-e. A társadalom megosztottsága miatt. "Ott sem" lehetett kapcsolatot kialakítani, mert akkor elködösítették az embert. Amíg az ember nem tudja miről mond le, addig nem tud utána sóvárogni... Így minden tabu volt.

Ma mik azok amik a dolgok, amik tabuk? Én úgy érzem az, ha valaki megpróbál megjavítani valami régit, valami szépet, valami értékeset.

Egy igen nehéz nap mögött álltam, hiszen a kolléganőm tanulmányi szabin volt, este jött a másik munkám a népszámlálás ideje alatt felülvizsgáló vagyok. Tehát 5 számlálóbiztos hívogat ügyes-bajos dolgaikkal.


8 óra is elmúlt, amikor elment az egyik számlálóbiztosom, és készültem bevetni magam a monitoring rendszerbe, hogy felvigyem a legfrissebb adatokat. Közben gondoltam felmegyek face-re, hogy ne legyen nagyon monoton a meló. Teljesen megörültem, hogy fent van a párom, és ráírtam, hogy milyen volt a napja. Amire válaszként annyit írt: „ma elütöttek”.


A szívemben megállt az ütő és nem jutottam levegőhöz. Rögtön kérdezgettem, hogy hogy van, mint van, de alig tudtam kicsikarni belőle valamit. Hívtam és nem vette fel. A szívem majd kiugrott a helyéről úgy kalapált. Csak annyit írt, hosszas kérdezgetés után, hogy a Kawával volt és hogy nem szeretne beszélni senkivel. Azt is sikerült megtudnom, hogy orvosnál sem járt a lelkem még. Közben hívogattam, mert hallani akartam a hangját. Gondolkodás nélkül átviharzottam a másik szobába és átöltöztem. A munka sem érdekelt, aminek kész kellett lennie még aznap, mert másnap 10 órára vártak a területfelelősök ellenőrzésre. Írtam, hogy megyek. Ő persze tiltakozott ellene, hogy ne, de abban a percben semmi sem érdekelt, csak látni akartam, hogy jól van. Közöltem vele, ha nem enged be, akkor kint éjszakázom az utcán NEM ÉRDEKEL. Indulás előtt a lakótársam javaslatára bevettem egy nyugtatót, mert remegtem az idegtől és azt sem tudtam hova kapjak a nagy sietségemben.


Elindultam. Minden lépésnél úgy érzetem, mintha lassított felvételben mennének az események, és a lábam sem tud gyorsabban vinni, mint amennyire szeretném, hogy most elvigyenek hozzá. Közben barátnőmnél kerestem telefonon vigaszt, hogy terelje el a gondolataimat. Az az 1 óra és 10 perc maga volt a pokol, amíg átértem a városon. Már a Határ útnál komolyan gondolkodtam, hogy taxit hívok, hátha hamarébb ott leszek. Ilyenkor persze minden később indul, még telefonál egyet a vezető, még egy utolsó cigi…stb. Bennem meg ordított minden idegszál, hogy gyorsabban, gyorsabban!!! Közben azt mondogattam, hogy „Erős leszek!”, megnézem jól van-e, a motorról is kifaggatom, aztán MEGÖLÖM, mert a baleset után 7 órával tudtam meg, hogy mi történt vele. (Kicsit úgy éreztem magam, mint pár hete a barátnőm, aki tőlem tudta meg, hogy a párját bevitte a mentő tüdőembóliával a kórházba, és neki szólt utoljára a pasija. Szerintem lassan már mindenkivel tudtatta a srác, hogy mi történt vele, csak a szerelmével nem – hivatalosan, mert nem hivatalosan én felhívtam, hogy mikor megy be hozzá. Ő meg értetlenül fogadta a hírt és utána tiszta idegben várta az ura hívását, mikor kívánja őt is értesíteni –mivel engem sem akart kellemetlen helyzetbe hozni, hogy tőlem értesült erről. Rá kb. 7-8 órával később fel is hívta a pasi, hogy kórházba vitték…)


Végre odaért a villamos, hívom, hogy lassan leszállok. Rohanok a kapuhoz, de ő sehol. Várok kicsit. A szívem a torkomban dobog, hogy miért nem jön? Újra hívom, de kinyom és mozgolódást látok. A sírás fojtogat, amikor megláttam, de visszatartottam a könnyeim. Fürkésző szemekkel nézek a kapu résein végig rajta. Nem látok semmit, csak a végtelen szomorúságot az arcán. Nyílik a kapu csók csattan és a nyakába röppenek. Majd észbe kapok és elkezdem nézni, hol sérülhetett meg, nem nyomorgattam-e meg valami fájós testrészt. Látszólag fizikálisan semmi komoly. Beérünk, újra a nyakába borulok és csókokkal halmozom el. Nem bírom közben megállni, hogy pár szóval meg ne dorgáljam, hogy nem hívott, és bár egész úton azt hajtogattam nem fogok sírni, akkor mégiscsak elkezdtem pityeregni a vállán, mert történhetett volna másképp is, és akkor a reggeli csók lett volna az utolsó.


Nagy nehezen, sok noszogatásra elkezd mesélni, mutatja a képet, és úgy érzem, hogy a szívem szakad meg érte. Látszólag még mindig az események hatása alatt volt.


Annyira szerettem volna segíteni rajta abban a percben és még most is... Átvenni a történtek súlyát és fájdalmát tőle.

Mint minden, ez is hirtelen felindulásból elkövetett cselekedett volt. Elhatároztam, hogy megyek és kész. Egy csajbulit nem lehet kihagyni!<O></O>
Már az sem volt semmi, hogy megszervezzem, hogy jutok el oda. Motor híján kerestem szerény személyem szállítására alkalmas járművet és ahhoz vezetői engedéllyel rendelkező valakit. Csutka fel is ajánlotta segítségét, hogy levisz autóval, mivel az ő picurkájával és pocaklakójával együtt le szerettek volna menni. (Utólag is köszönöm a támogatást Poroszlóra jutási tervem megvalósításához!)<O></O>
Fél5 körül indultunk el Csutkáéktól, és mielőtt elhagytuk volna Budapest közigazgatási határait csatlakozott hozzánk Eszter is. Csutka unokatestvére. Szépen haladtunk az autópályán, ahol Füzesabonynál kellett volna letérnünk. Amikor Füzesabony közelébe értünk Lizi baba úgy gondolta, hogy ő még szeretne kicsit kocsikázni, és előadta a légósziréna magánszámát. Annyira lekötött minket a vigasztalása, hogy lazán elhagytuk a lehajtót és mentünk tovább. Majd jött a mezőkövesdi és a mezőkeresztesi lehajtó. Ott már kezdett gyanús lenni a dolog és a kilométerkövek is kezdtek nagyon különös számokat mutatni, melyek szerint már rég Füzesabonynál, sőt(!) Poroszlónál kéne lennünk, de mentünk tovább. Emődnél már visszafordultunk, és telefonos segítséget vettünk igénybe. Kis helyzet meghatározás után rátértünk a helyes útra. Innen minden simán ment már.<O></O>
Megérkezvén a reggeli delegáció fogadott minket rágcsa és italkollekciójukkal, egyedi megoldással: svédasztalos módon. NaNától visszakaptam saját jól bejáratott alsóörsi kérdésemet, amit minden nap, amikor odamentünk a sátorhoz elhagyta ajkaimat: „Na mizu?” Ez megteremtette a kellemes atmoszférát a hosszú út után. Gyors körbeköszönés és bemutatkozás. Ezután gyorsan kipakoltuk a cuccokat és csatlakoztunk társainkhoz, akik már erős meggyőződésem szerint (minőség-ellenőrzés céljából) kipróbálás után felkínálták számomra az egész hétvégémet kedvező irányba és barátságos légkört biztosító vodkás dinnyét. Este körbejárt a dinnye, mintegy testvériséget szimbolizáló serleg. Innentől kezdve az idők végezetéig CSAM nővérek lettünk. „Titkos szertartásunk” után Pestről érkező pajtásaink érkezését vártuk halászlé elfogyasztásával. A szertartás után zavaros és éhes szempárok várták a motorok távoli mámorító hangjának felcsendülését. Hiába. Idáig még tisztázatlan körülmények között hirtelen besötétedett és 9 óra magasságában jött a telefon, hogy cimboráink eltévedtek, ill. ők is elfelejtettek Füzesabonynál letérni. (Nagyon hamiskás a füzesabonyi letérő, igen cselesen elrejtette magát.) Ekkor kitört a forradalom: „Nem várunk! Együnk!” Miután elfogyasztottuk a mennyei vacsorát jött az újabb hívás: Ott vannak a faluban, de nem tudják hol a kemping. A templom volt a kiinduló pont. Jól el is igazítottuk őket, hogy onnan hova is kell menni. Csak a faluban 2 templom volt.<O></O>
Amikor megérkeztek, akkor sebtében körbeköszöntek és hozzáláttak a hallé eltüntetéséhez. Vártuk a 11 órát, mint a messiást, hogy az addig nálunk vendégeskedő ellenszenves szúnyogok hivatalosan is Szacsához távozzanak. De csak nem kívántak elvonulni és minden indíték nélkül galád módon vérszívó üzemmódba váltottak, felkavarva ezzel a jelenlévők lelki nyugalmát. Az első este igen rövidre sikerült, péntek lévén és munka után éjfél magasságában fellőtték a pizsit és elmentem tentizni. <O></O>
Szombat hajnalban óriási zuhéra ébredtem. Nyomasztó érzéssel töltött el az aznapi motorozás kudarcba fulladása. Ám reggelre csodálatos módon kisütött a nap és fényárban úszott minden. Reggeli után kétségbeesetten próbáltam szabad hátsóülést találni magamnak az Ongára vezető útra. Mikor már úgy éreztem nincs remény, hogy nőtársaimmal tartsak és teljesen elcsüggedtem. Mint egy megáldott angyal jött Szent Lotti és felajánlotta hátsó ülését. Abban a pillanatban eksztázisba estem a gyönyörtől, hogy mégis csatlakozhatom a többiekhez.<O></O>
Amikor elindult a túra Lotti mögött csőre töltve fényképezővel, mint egy megvadult kínai turista kattingattam a fotomasinát. Az út első felében elkapott minket egy enyhének mondható eső. Miután elállt leálltunk az út mellé felvenni az esőcuccot. (Eső után köpönyeg.) A következő állomás egy benzinkút volt, ahol pár percet elidőztünk. Távozóban voltunk a kútról, amikor elkezdett ismét szemerkélni. Majd végül úgy döntöttek az égiek, hogy az égi pityergésből keserves zokogást rittyentenek. Az évi csapadékmennyiség lehullása közben megálltunk egy vonalbuszmegálló fedett részén. Ott helyezve magunkat parkolópályára egy kis időre. Közben NaNa megnézte a lájkolt képeket az okos telefonján és Picar is megtudakolta telefonon hollétünket. Miután alábbhagyott a felhőszakadás ismét útnak indultunk. Amikor megérkeztünk szívélyes fogadtatásban volt részünk. Pogácsával és üdítővel vártak minket, az átázott utazókat. A háziasszonyt teljesen meghatotta a CSAM által nyújtott támogatás. Az időjárás is teljesen megenyhült összeázott Bikerin-ektől és a napsugarai áttörték a komor felhők blokádját. Poroszlóra visszafelé olyan gyönyörűségesen makulátlan volt az ég, ahogy a napsugarai cirógatták visszafelé tartó motorosok arcát, felszárítva az eső utolsó jeleit is. Hihetetlen élmény volt. Nem tudom, hogy a többiek mit éltek át, de nekem olya n kielégültség érzetett adott, mintha ez lett volna az az élmény, amire egész életemben vártam volna. Motorozás napsütésben! Végül Poroszlóig úsztam a boldogságban. Ott mindenki megvált a csontig nedves daraboktól és kezdetét vette a vacsora és a vaddisznópöri elkészítése (bestofbuda támogatásával). Vacsora a tegnapi halászlé maradékának elfogyasztása volt. Az ottmaradtak tudtunkra hozták, hogy ott esett a jég is, szóval nem lehet okunk panaszra, hogy „csak” megáztunk. Évci és Csibi a folytatásban igen kedélyes állapotba kerültek. Ill. a pöri elkészülése után sült alma és krumpli készítés volt programon. Később ellátogattunk csapatosan a közeli CBA-ba utánpótlásért (a hétvége folyamán a második otthonunkká vált, tehát megközelítőleg kismillió alkalommal tértünk be oda...) Majd visszatérve magamévá tettem (az este folyamán többször is) a görögdinnyét. Második szerelmemet (SV után). Szülinapoztunk is egy kicsit tortával meg ami hozzá jár gyertyával és szesszel... Szerintem kellemesebb dologgal nem is lehetett volna megkoronázni a napot. Fél1 magasságában úgy ítéltem meg a dolgot, hogy ideje csicsikálni menni, mert teljesen elpillesztett a sok nevetés, ami Sivának köszönhettünk.<O></O>
Másnap ismét ragyogó napsütésben fogadott a reggel, és eddig még meg nem fejtett körülmények között rágyógyultam Vicky SV-jére egy pár pillanatra, percre.. Na jó! ÓRÁRA!<O></O>
Reggeli után a csapat egyik fele elindult a 2 órás csónakázásra. Kis ejtőzés után Csutkáékkal mi is elindultunk egy másik 35 perces csónaktúrára. Sajgó szívvel búcsúzkodtam a többiektől és hagytam ott a kempinget. A csónaktúra álomszép volt. Abban a percben olyan gondolatok jártak a fejembe, hogy nem is kéne hazamenni, megvannak nélkülem is otthon…stb. De sajnos csak úgy.. megszokásból nem akarja a főnököm utalni a fizumat (disznóság!), így gyorsan elhessegettem a gondolatot. Egy gyors ebéd után hazafelé vettük az irányt.<O></O>
Egy gondolat motoszkált bennem: már hiányoztok csajok! <O></O>

Azt, hogy nem lesz elsőre könnyű, azt már előre sejtettem.
"Hosszú idő" óta tervezem, hogy végre megtanulok motorozni, de valahogy mindig kimaradt az életemből. Kaptam sok felelőtlen ígéretet, hitegetést, de volt aki csak lazán lenéző módon közölte, hogy ő ugyan nem enged a "drága vasa" közelébe, mert félti tőlem. (De más kezdőtől nem féltette érdekes módon.)
Ezért nem is tudtam hova legyek örömömben, amikor az egyik ismerősöm felajánlotta a dolgot. (Azt hiszem a egy élet is kevés, hogy majd megháláljam neki a dolgot.) Erre a célra az egyik motorját fel is ajánlotta. Magyarul zakózhatok is vele, nem fog elsápadva sipákolni. Amint azt jól meg is tettem első próbálkozásom alkalmával.

De ne ugorjunk ennyire előre. Az ismerősöm és annak egyik barátja felajánlották, hogy segítenek megtanulni motorozni. Az ismerősöm adja a motort és a barátja a "szaktudását", cserébe ő is megtanítja ugyanazon a motoron motorozni a barátnőjét. Szóval két szűzkislány állt a nagy próbatétel előtt.
Már az lesokkolt, hogy amikor megérkeztünk a helyszínre (nevezzük az ismerősöm barátját Mussolininek, ez a névadás adja önmagát a storyban) M. közölte velem, hogy minek jöttem motoros nadrágban, csizmában - és bár a viharvertebb motoroskabátom volt rajtam, - azt is kifogásolta. A bukót meg egyből visszaparancsolta a kocsiba. Én meg nem nagyon tiltakoztam.
Elsőnek én vállaltam be a dolgot. Felültem. Elmagyarázta. Én meg nagy lelkesen bele is vágtam. Első körben tök jól el is indultam, csak mivel földes területen történt az oktatás, ill. tele volt lyukakkal, és kövekkel. Azt vettem észre, hogy dőlök menet közben. Gyorsan egyenesbe akartam rakni és lefékezni a járművet, de abban a pillanatban - ne kérdezzétek miért - a fék helyett a gázt adtam rá. Pár pillanat megilletődés, és arra sem figyeltem, hogy épp merre tart a motor, és beszáguldoztam a susnyásba, ahol igaz satufékkel, de megálltam, majd szépem lefeküdtünk pihenni a motorral. Éreztem, hogy megütöttem a lábam, de az önérzetem jobban sértült. Félszemmel rásandítottam a többiekre, akik álltak a távolban és állapotomat probálták felmérni. Gyorsan felpattantam, majd a motor is talpra lett állítva, addigra odaértek a többiek is. M. közölte, hogy ez tipikus kezdő hiba volt. Nem nagyon nyugtatott meg őszintén szólva. És áldottam az eszem, hogy rendes motoros ruha volt rajtam. Összekapartam az önérzetemet, és újra motorra ültem. Annyira lesokkolt az előző jelenet, hogy a következő próbálkozásoknál nem nagyon mertem húzni a gázt, sőt igen szolidan nyomtam, olyan szinten, hogy párszor le is fulladtam. Miután eléggé kimerültem és megkaptam M.-től, hogy ő elmondott már nekem mindent, hogy mit kéne csinálnom, de én nem csinálom (magyarul h... p... vagyok). Még jobban összeomlott az önérzetem, és átadtam a helyem M. barátnőjének. Neki nem volt probléma az elindulás, inkább a megállás, ui. M. szerint azt nem kell még tudnia se neki, sem nekem. Így azt nem is mondta el. Én is csak onnan tudtam, hogy elmondta az ismerősöm. De vagy 10-15 percig körözött . barátnője körülöttünk, és minden kör alkalmával megkérdezte, h most megállhat-e. M. rászólt: "Ha megállsz nyakonváglak!" Ismerősömmel csak pislogtunk. (Idáig azt hittem csak velem ilyen kedves...) Majd megállt a csaj (majdnem ő is zakózott egy nagyot), és átadta nekem a helyet. M. már nem foglalkozott velem. Leírtam magam a szemében egy életre ezzel, hogy elsőre nem éreztem rá. Majd az ismerősöm kezdett el magyarázni jóval nyugodtabb, kedvesebb hangvételben. Akkor történt az első csoda. Minden ment, amit mondott. M. arcán láttam a távolban a meglepődést, hogy ő küzdött velem, és nem ért el semmi, míg más magyarázatában azonnal működik. (Talán a lealacsonyító jelzők használata nélkül jobban eljutott az agyamig az info.) Majd mikor végeztünk, az ismerősömmel kocsiba szálltunk otthagyva M.-et a barátnőjével. A kocsiban (hallótávolságon kívül) sajnáltuk már előre a szegény lányt, h kettesbe marad ezzel a pasival, és a tanítási módszerével. Mikor elindultunk, akkor sajdult belém a fájdalom. A lábam. Korábban is éreztem, de nem törődtem vele. Nehogy még több kedves jelzőt kapjak M.-től. A kocsiban kihámoztam a lábam a motorosnadrágból. Amíg a csizma ért semmi baja nem volt. Viszont föltötte kb. 20cm hosszúságban és 5cm szélességben szederszínű folt alakult ki. Ismerősöm elszörnyűlködött a dolgon, hogy mi történt velem, és miért nem szóltam, hiszen ez biztos nagyon fájhatott, és amikor talpra álltam nem mondtam, h fáj bármim is. Aztán bevallottam, h nem akartam puhánynak tűnni, és bár később is fájt, de nem akartam emiatt még jobban égni M. előtt és a barátnője előtt.

Majd mindketten nyugtáztuk M. pedagógiai képességeit, és megállapítottam, hogy amikor már siker élményem is volt, és nem csak a rosszat kaptam állandóan kifejezetten élveztem a dolgot, és szeretném mindenféleképpen folytatni.

Természetesen esések és égés nélkül!

Az ember azt hinné, ha nem tömegközlekedési eszközzel megy haza az éjszaka, valamint fizet is a szolgáltatásért, akkor nem eshet különösebben baja. Valahogy én mindig meg tudom cáfolni ezeket a sztereotípiákat.
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o> </o>
Nem szoktam taxizni. Luxusnak tartom. De néha rákényszerül az ember. A nagy „bulizós” korszakomban kezdtünk el taxizni többen lányok. Mivel egy időben együtt jöttünk haza taxival és egy helyre mentünk, nem jelentett problémát sem anyagilag, sem más szempontból a taxizás.
<o> </o>
Ám az utóbbi időkben egyedül kellett taxiznom. Egyrészt, mert elköltöztem máshova, másfelől meg volt, hogy kivel haza taxizni… Az első kellemetlen esetem után a barátnőim kioktattak, hogy mit nem szabad csinálnom egyedül egy taxiban, de az előtte senki nem mondta el ezeket nekem, így most megosztom veletek is, hátha segítek ezzel valakinek.
<o> </o>
Az első esetem az nyáron volt. Nem ittunk sokat a lányokkal, de jó volt a hangulatunk. Az egyik szórakozóhelyhez rendeltünk taxit nekem, mert én pont a másik irányba lakom, mint a többiek. Beültem a taxiba, én nünüke rögtön az anyós ülésre, mert gyűlölök hátul utazni. Ez volt az első hiba. Útközben – nem tudom miért, de az emberek kínosnak érzik a hosszú hallgatást – illedelmes párbeszédet kezdtem folytatni semleges témákról. Második hiba. Miután megálltunk meglepődtem, amikor a taxis közölte, hogy ő meg kíván csókolni. Teljesen le voltam döbbenve. Főleg, hogy amikor elküldtem a fenébe reakcióként eleresztett egy galambot. Sietve kifizettem és távoztam, de láttam egy darabig, hogy ott áll és nézi hova megyek be.
Barátnőmnek panaszkodva meséltem el az esetet, hogy ez mennyire kellemetlen volt, és örülök, hogy nem végződött csúnyábban a dolog. Akkor kaptam felvilágosítást, ha egyedül utazol mások a szabályok:

• Ne rendeld a saját nevedre a taxit!
• Mindig az anyós ülés mögé ülj!
• Ne adj meg pontos címet, hanem kereszteződét adj meg, vagy pár házzal arrébb lévő címet!
• Ne kezdeményezz beszélgetést a sofőrrel, mert azt hiszi, hogy ki akarsz vele kezdeni!
• Ne lássa melyik kapuba mész be!

<o> </o>
Nos! A következő egyedül taxizásom alkalmával fel is voltam vértezve ezekkel az információkkal. Aránylag elegánsan voltam öltözve, ui. nem az adott szórakozóhelyre készültünk, hanem egy kicsit sznob verziójába, csak mikor kiderült, hogy oda <?xml:namespace prefix = st1 ns = "urn:schemas-microsoft-comffice:smarttags" /><st1:metricconverter w:st="on" ProductID="2.000 Ft">2.000 Ft</st1:metricconverter> hölgyeknek is a belépő akkor döntöttünk olcsóbb kistestvére mellett. Amikor hívtam a taxit más nevet adtam meg, - gondosan ügyeltem azért arra, hogy amikor megérkezik a taxi ne felejtsem el addigra a „nevemet” – oda ültem ahova kell, az anyós ülés mögé, kurtán közöltem az úti célt (egy kereszteződés), és nem szóltam egy árva szót sem az úton. Aztán megérkeztünk. Busás borravalót adtam neki, mert rendesen viselkedett. Ekkor jött az, amire nem számítottam. Megkérdezte, hogy sűrűn járok-e az adott szórakozóhelyre… Hirtelen átfutott a múltkori eset az agyamon, és egy kurta nemet préseltem ki sziszegve a fogaim között, majd azzal a lendülettel kiperdültem az ajtón további jó munkát kívánva és otthagytam. Még jó ideig ott volt és éreztem, hogy néz utánam. Nem akartam, hogy meglássa hova megyek be, így más irányba indultam el, amikor már eltűntem a szeme elől, akkor hallottam, hogy elhajt. Nos! Az alapszabályok sem mindig hoznak sikert.