A neveket vesszővel válaszd el
Úgy tűnik, nem telik el év anélkül, hogy ne csússzak el a mocikával. Csak az a bosszantó , hogy az utolsó két alkalommal napra pontosan augusztus utolsó péntekén délelőtt Szentendre felé néztem meg az aszfaltot közelebbről. A tavalyinál sejtéseim vannak, mit ronthattam el. A mostaninál egészen pontosan tudom. Ime 3 pontba szedve, hogy a hozzám hasonló kezdők okulhassanak az én hibáimból: 1. tanulság Mindig legyen rajtad megfelelő ruházat. Életemben először indultam neki az útnak térdvédő nélkül, mert hogy meleg volt. Augusztus 26-án, pénteken így nézett ki a lábam: <img src="http://club.csajokamotoron.hu/galeria/displayimage.php?imageid=86803" alt="újra Sikerült 1" /> 1 héttel később: <img src="http://club.csajokamotoron.hu/galeria/displayimage.php?imageid=86804" alt="újra Sikerült 2" /> A körömvirágkrém csodákra képes. A mai napon, már alig látszik valami a sérülésekből. 2. tanulság Mindig abban a tempóban motorozz, amiről tudod, hogy hol vannak a határaid. Ha azt mondják, hogy nem lesz semmi gond, no para, csak gyere utánam, ne hidd el! Csak magadban bízz! Te ismered a korlátaidat nem más. 3. tanulság Ne ijedj meg és ne húzd be tövig az első féket kanyarban! Jelen esetben a probléma már ott kezdődött, hogy alig bírtam a sávomban tartani a mocit a kanyarban, de sikerült Csak mikor kiértem a kanyarból, akkor előttem volt egy kereszteződés. Kb. 5 m-re. Paragép beindult, hogy b@ssza meg, el fog csapni egy busz a kereszteződésben, meg hogy nekimegyek az előttem lévő társamnak és húztam egy első féket. Tövig. Ma már tudom, nem így kellett volna. Szóval, 1 hét kényszerpihenő után már motorral jártam újra melózni és ma túráztam egy nagyot is. Azt hiszem, ha ülepednek a dolgok, ez is megér majd egy bejegyzést, mert hát ez a nap sem volt eseménytelen... Észrevételek: 1. ismeretlen utakon sokkal óvatosabb lettem 2. ma voltak olyan kanyarok, amiknél egy picit görcsbe rándult a gyomrom, de a végére már egész jól éreztem újra magam 3. néha még automatikusan nyúltam az első fékhez, de elkezdtem használni a hátsót is 4. higgadtabb lettem (de meddig???) 5. már tudom, miről beszélt a motoros rendőr oktató az augusztus eleji vezetéstechnikai tréningen Szumma: Motorozz ésszel a megfelelő ruházatban!
Ez volt az első gondolatom, amikor 1 hete Budapest belterületén, pontosabban a Váci úton, majdnem belementem egy öregasszony által vezetett, 20 éves kocka mercibe. Általában kellő féktávolságot tartok, pont az ilyen esetek miatt, de az öregasszony olyan satu-féket nyomott be, hogy azt hittem orra állítom a Csacsit. Nem volt jó érzés az agyamra ható 5G-s terhelés, de egyszer el kell kezdeni a stunt-os karrieremet. Na mind1. Szóval, szegény nénike nem látott ki a kormány mögül, nem használta a tükröket, ezért úgy gondoltam, hogy célszerű lenne elkerülni, mert nem jelentett életbiztosítást a közelében lenni. Valamiért nem viselte jól a látványt, hogy egy motoros megy előtte és ezért vagy mittomén miért, de mindig meg/visszaelőzött. A 3. ilyen akció után már nem erőltettem a dolgot, úgy voltam vele, hogy menjen sütit sütni az unokáknak. Szóval mögötte voltam, amikor kiderült, hogy nem csak a tükröket nem nézni, de az utat sem. És ekkor jött a satufékes akció. Igazából jól tudtam kijönni a szituból, nem volt probléma, csak elgondolkoztatott a dolog, hogy vannak-e olyan autósok, akiktől célszerű távoltartani magunkat. Pölö, kalapos sofőr a „mi” swityónkban? Vagy a kigyúrt bömös sofőr? Szerintetek kitől óvakodjunk? Vagy mindenki potenciális és jelentős kockázatot jelent? Általában keresem a sofőrök arcát a visszapillantóban. Ha előttem mennek, akkor azt próbálom figyelni, hogy mennyire figyelik az utat, vagy netán matatnak a kesztyűtartóban valami után. Figyelem, ki, mennyire vezet szaggatottan, hogyan veszi fel a forgalom ritmusát... Szóval, igyekszem körültekintő lenni, de most az öreg néne megviccelt. A lényeg, hogy megint tanultam valamit (vészfékezni) és szépen, óvatosan, de azért kopik a majré-csík is
Mostanában minden e körül forog számomra. Az emberi oldalát most hagynám. De van gép oldala is. Ugyanis a múlt héten rá kellett jönnöm, szerelmes vagyok a motorozásba és a motoromba. Vállalom, még ha furcsa is. Húsvét szombatján olyan sokk ért, amiből csak most kezdek magamhoz térni. Akkor az első döntésem az volt, hogy a tavaly nyáron összezúzott „Csacsit” eladom, mert nem akartam az emlékeket, amiket felidéz. Aztán eljött a nap, amikor jelenésünk volt a fényezőnél. Amikor megláttam a kis foltost a kisbuszban, nem bírtam visszafogni a vigyorgást. Úgy éreztem magam, mint a kiscsaj, akit anyu elküld a boltba és útközben leszólítja az idősebb szomszéd fiú. Zavarban voltam, mint egy szűz kislány. Jó érzéssel töltött el a felismerés: mekkora egy höle voltam, amikor megfordult a fejemben, hogy megszabadulok tőle egy fickó miatt. Hihetetlen megnyugvás volt a tudat, hogy van egy biztos pont az életemben. Ja! A blökim, a családom és a barátaim mellett. Lehet, hogy nem is olyan rossz nekem??? Mind1. Nem láttam és nem ültem a Csacsin már 8 hónapja. Azt hittem el lehet felejteni. DE NEEEEM! Ez függőség. Amikor leszedtük a kisbuszról, az volt az első, hogy ráültem. Hát mit is mondjak? Jó érzés volt a combjaim között tartani Hiszem, akit a motorozás egyszer megfertőz, nem tudja elengedni. Kb. mint a nagy szerelm(ek)et. Mindig ott van/lesz az ember agyában. Ahogy ott van/lesz a vágy, a függőség, a fájdalom, a kompromisszumok, a szép emlékek, a hiányérzet… Minden. Ha minden igaz, a jövő héten már hozom haza!!!!! És ha az égiek is úgy akarják, és jó időt adnak, akkor már a kerekein fogok gurulni. A céljaim felé… Szabadon. Függetlenül.